Hírek

Új hagyományt teremt a Duna Kupa

2019. máj. 05.

A Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék 2011 óta hirdeti meg félévről félévre az Innovatív vállalkozások indítása és működtetése tantárgyat. Hallgatók százai veszik fel a tantárgyat az egyetem különböző karairól minden félévben, immár harmadik éve pedig az itt végzett munka további elmélyítésére is lehetőséget biztosítanak a tantárgy oktatói – Dr. Vecsenyi János, Dr. Danyi Pál és Iványi Tamás. Ennek, az idéntől a Startup menedzsment szabadon választható tantárgy kereteiben is végezhető StartupVIP gyakorlatnak a során a hallgatók eljutnak az startup ötletek megszületésétől azok piaci validálásáig, és a felkészülnek egy befektető előtti prezentálásra. A programnak a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karával együttműködésben működő DEMOLA Budapest nyílt innovációs labor ad otthont – bár a helyszínnél sokkal többet ad, szakmai támogatást is nyújt a gyakorlatok lebonyolításához.

A Duna Kupa vállalkozói pitch verseny, a tantárgyak kereteiben végzett munka megkoronázásaként kerül megrendezésre, immáron harmadik éve. Ezen alkalommal neves szakmai zsűri előtt állnak pódiumra, prezentálják és versenyeztetik vállalkozói ötleteiket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói. Idén először vegyes csapatokat indított a két egyetem, a verseny pedig a BME GTK Kari Hallgatói Napok szakmai programjában került megrendezésre. Az idei döntőbe négy csapat, 17 hallgató jutott be, ahol négy perc alatt kellett számot adniuk a féléves munkájukról. Nem csak a felismert piaci igényt mutatták be, amire a vállalkozást létrehozni tervezik, hanem felderítő piackutatás eredményeit is. Az elvégzett sok-sok munka ellenére a verseny végén a hallgatók úgy nyilatkoztak, hogy ez a kurzus nyújtotta tanulmányaik egyik leginkább gyakorlatorientált, leghasznosabb és legizgalmasabb élményét.

Az idei „kínálatban” a közvetítő szolgáltatások vitték a pálmát: a helyszínbérlés és -bérbeadás, a közös szórakoztatató programok vagy sportolási lehetőségek keresleti és kínálati oldalának összehangolását célzó ötletekkel álltak elő a csapatok. A versenyt végül a Drop’N’Shop csapat (Forgács Bálint, Klung Dorina, Szerencse András, Ujlaky Gergő, Végert Ágnes) nyerte, akik egyrészt a vásárlóknak segítenek olcsóbbá tenni a vásárlást bevásárlólisták javaslatával, másrészt az igények big data feldolgozásával a kiskereskedőknek nyújtanak szolgáltatást. Számukra az éves vándorkupát Zoltayné Paprika Zita, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja adta át.

A  szakmai zsűri a hazai startup világ elismert szakértőiből állt: Bacsa László a Demola Budapest igazgatója, Hild Imre vállalkozó és startup mentor, Horgos Lénárd az Absolvo befektetési tanácsadó cég partnere, Dr. Kállai László a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Intézetének igazgatója és Pájer Donát a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. szenior menedzsere.  Főleg arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora bevételi potenciállal rendelkezik az ötlet, akár régiós viszonylatban is. Fontos követelménynek emelték ki még a skálázhatóságot, és a piaci validálás teljes körűségét, tehát az adott területen működő vállalatokkal való kommunikációt.

A Duna Kupa minden résztvevőjének gratulálunk és várunk mindenkit a további félévek  Innovatív vállalkozások indítása és működtetése és Startup menedzsment tantárgyaira, hogy aztán a Duna Kupa győzteseiként köszönthessük őket.

-dp, kn-