Hírek

TDK 2016 – ismét megmutatták hallgatóink, hogy van tudomány a tanórákon túl is

2016. nov. 20.

A 2016. évi GTK TDK konferencián tanszékünk is lehetőséget adott a hallgatóknak az egyetemi képzésben tanultakon túlmutató, tudományos kutatási eredményeik bemutatására. Három szekcióban (Marketing, Menedzsment, Minőség- és Termelésmenedzsment) összesen 28 dolgozatot prezentáltak hallgatóink.

Fotó: Philip János / BME Fotó

A szekciókban elért első helyezések mellett Tanszékünk 3 különdíját az alábbi munkák nyerték el:

  • Dóra Tímea Beatrice: „Az egészségügy nem a kórházban kezdődik.” A marketing szerepe a prevenciós magatartás ösztönzésében – Konzulens: dr. Petruska Ildikó

A dolgozat célja volt bemutatni, hogy hogyan viszonyulnak a hazai egészségügy „fogyasztói” a prevenciós tevékenységhez, a szűréseken való részvételhez. Ráirányította a figyelmet e kérdés fontosságára, és javaslatokat mutatott be olyan marketingeszközök alkalmazására az egészségügyben, amelyekkel elérhető a korcsoportonkénti egészségtudatosság növelése, a szűréseken való gyakoribb részvétel. Az elemzés szekunder és primer kutatásra épült; előbbi alapján a Szerző bemutatta a hazai prevenció területét, kitérve arra, hogy milyen tájékozódási lehetőségek, megelőzési tevékenységek, szűrések érhetőek el hazánkban az egészségügy „fogyasztói” számára. Primer, kvalitatív kutatásként, a dolgozat mélyinterjúk alapján vázolta a prevenció, és az azt felmérő területen dolgozó szakértők álláspontját és tapasztalatait a témával kapcsolatosan. A dolgozat kvantitatív kutatásként egy online, hólabda módszer alapján lefuttatott kérdőív eredményeit ismertette, amellyel a célpopuláció egészségtudatosságának általános képét igyekezett felvázolni. Bemutatta, mely korcsoportok hogyan viszonyulnak az egészségügyhöz, jelenlegi életszakaszukban mennyire fontos szerepet tölt be az, hogy kellően odafigyeljenek épségükre, egészségükre. A dolgozat végén javaslatok születtek a korábban is felvázolt prevenciós tevékenységek marketing szempontból való népszerűsítésére, szerepének nyomatékosítására.

Fotó: Philip János / BME Fotó

  • Illés Attila: Ready, Player One? – eSport vs. menedzseri készségek a játékosok és a HR-esek szemén keresztül – Konzulens: Pádár Katalin

A dolgozat az eSport és a menedzseri készségek kapcsolatára vonatkozó percepciókat vizsgálta, arra keresett választ, hogy a megkérdezettek véleménye szerint milyen hatása lehet az eSportoknak a potenciális fiatal munkavállalók különböző készségeire. Ugyanis a szakirodalom szerint az eSportok pozitív hatással lehetnek a játékosok azon készségeire, amelyek hasznosak lehetnek a menedzseri pozíciókban, mint amilyen például a (gyorsabb) döntéshozatali vagy a (jobb) diagnosztikai készség. A Szerző hipotézisei tesztelése végett empirikus kutatást végzett a fiatal potenciális munkavállalók és az emberierőforrás-menedzsment szakemberek körében. Arra kereste – többek között – a választ, hogy az eSportról mi az általános megítélése a két különböző csoportnak; a játékosok és az emberierőforrás-menedzsment szakemberek miként vélekednek az eSportok menedzseri készségeket fejlesztő hatásáról, ha egyáltalán úgy vélik, hogy van ilyen. Az empirikus kutatás során több mint 500 fiatal potenciális álláskereső, illetve több mint 30 emberierőforrás-menedzsment szakember véleményét egy-egy online kérdőív segítségével gyűjtötte össze a Szerző. Az adatok összevetése megmutatta, hogy a két célcsoport véleménye többnyire különbözik, az érintett kérdésekben: például gyakorlatilag teljes ellentmondás látható abban, hogy mit gondol a két csoport a játékok kommunikációs készségeket fejlesztő hatásáról.

Fotó: Philip János / BME Fotó

  • Barna Veronika Katalin: Kiugróan magas rendelési mennyiségek kezelése – Konzulens: Uzonyi-Kecskés Judit

Az alacsony készletszinttel működő vállalatoknál időről-időre jelentkező kiugró mértékű megrendelések nagy problémákat okoznak a készletgazdálkodás területén. A dolgozat egy hegesztőipari, B2B piacon szereplő vállalatnál vizsgálta ezt a problémát, és próbált megoldást találni részben a szakirodalom áttekintése, részben a konkrét gyakorlati probléma vizsgálata alapján. A vállalati gyakorlatot vizsgálva a Szerző megállapította, hogy a problémát a vállalat több módon is próbálja kezelni: az egyes termékek készletszintjét folyamatosan monitorozza, a rendszertelenül megjelenő kiugró rendeléseket ideiglenes készletekből elégíti ki. A szakirodalom tanulmányozása alapján a Szerző vizsgálta a hagyományos készletgazdálkodási modelleken és mechanizmusokon túlmutató megoldások – a hátralékok és az elveszett eladások modelljének – alkalmazási lehetőségeit. Vizsgálatait a készletek eloszlására vonatkozó illeszkedésvizsgálatokkal egészítette ki és az éppen időben (Just In Time, JIT) gyártás elveihez való illeszkedését is elemezte.

Fotó: Philip János / BME Fotó

A tanszék szekcióiban az alábbi kari, egyetemi szintű kiemelt különdíjak is odaítélésre kerültek:

  • a Heller Farkas Alapítvány Menedzsmenttudományi Különdíja-t Illés Attila;
  • a Rektori Különdíj-at Barna Veronika Katalin kapta.

A bemutatott dolgozatok közül a szekciók bizottsága 6 dolgozat OTDK nevezését javasolta – a szerzőknek (Barna Veronika Katalin, Dóra Tímea Beatrice, Illés Attila, Kovács Réka Fruzsina, Pozsonyi Tamás, Tráj Krisztina) sikeres OTDK-szereplést kívánunk.

A kari TDK Bizottság a Pro Progressio Alapítvány oktatói különdíjára sok éves tehetséggondozó munkája elismeréseképpen dr. Petruska Ildikó egyetemi docens kollégánkat javasolta.

A teljes díjazotti lista itt, az eseményről a fentieken kívül készült hivatalos képek itt érhetők el.