Hírek

Hallgatóink százai vették át oklevelüket

2017. dec. 09.

Ahogy minden évben, 2017 őszén-telén is számos hallgatónknak adhattuk át az alap- vagy mesterképzésben megszerzett oklevelét.

2017. október 7-én a BME GTK hagyományos diplomaátadó ünnepségén  a Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék által vezetett két alapszakon, a Gazdálkodási és menedzsment, illetve a Műszaki menedzser alapszakon végzett hallgatóink vehették át oklevelüket.

2017. december 9-én az üzleti mesterképzések diplomaátadó ünnepségein először a nappali szakokon, majd a részidős képzésekben szerzett oklevelek kerültek átadásra.

Ez első rendezvényen az MVT által vezetett nappali Műszaki menedzser, illetve Vezetés és szervezés mesterszakokon végzett hallgatók kaptak oklevelet. A legszínvoanalsabb és legátfogóbb menedzsment témájú diplomamunkáért járó Ferke János Emlékdíjat Csernátonyi Diána Csilla érdemelte ki ’SSC létrehozásának vizsgálata a változásmenedzsment szemszögéből’ című Vezetés és szervezés szakon készített dolgozatával. A Tanszék különdíját – tanulmányi munkájának és eredményének kiemelkedő színvonaláért – Dóra Tímea Beatrice, Iskum Zsófia és Tamás Alexandra végzett Vezetés és szervezés szakos közgazdászok kapták.

A későbbi ünnepségen az MVT által vezetett részidős Marketing, illetve Master of Business Administration mesterszakokon végzett hallgatók kaptak oklevelet. A legszínvonalasabb és legátfogóbb menedzsment témájú diplomamunkáért járó Ferke János Emlékdíjat Simon Miklós Gábor érdemelte ki Villamos motor állórész gyártás minőségügyi aspektusai az autóiparban’ című MBA szakon készített dolgozatával. A Tanszék különdíját – tanulmányi munkájának és eredményének kiemelkedő színvonaláért – Boldoczki Balázs (Marketing), Baranyai Zsolt Zoltán (MBA), dr. Kőrösmezei Csaba (MBA) és Szalay-Molnár Adrienn (MBA) kapták.

 

Minden oklevelet szerzett hallgatónknak szívből gratulálunk! Köszönjük, hogy minket választottak és reméljük, hogy az itt szerzett tudást sikeresen alkalmazzák a továbbiakban is.